Üdvözlök Mindenkit! Ez itt a Daily Harangszó, avagy gondolatok a Gőzgéptől, itt, a Szamizdat műsorán! Tartsanak velünk!

Először szánom rá magam blogbejegyzés elkészítésére. Remélem, hogy mindenki tanulni és okulni fog belőle.

Kedves olvasóink! A mai témánk: nemzetünk fő problémái Gőzgép szemszögéből.

Problémákat találni mindenki tud. És talál is.

Mindennapos program, hogy végighallgassuk, hogy embertársainknak mi baja van a világgal. Egy aktuális példa: Magyarországon már nem csak a nemzeti, de a nemzetközi helyzet is egyre fokozódik. Szóval előbb az országgyűlési, utóbb az Európa Parlamenti választások adnak okot a ma emberének zsörtölődni. Megállás nélkül szidjuk a rendszert, a politikusokat, meg azok szavazóit. De ahhoz, hogy a rendszert szidjuk, nem kellenek semmiféle választások. Elég kiragadni bármilyen szegmensét a mindennapi életnek, amellyel kapcsolatban aztán 0–24-ben méltatlankodhat az ember. De vizsgáljuk az egészet kicsit közelebbről! Miért panaszkodunk? Mert valamiért nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Mi a megoldás erre a 21. században? Gyorsan keresünk valamit vagy valakit, akit hibáztathatunk érte.

A bűnbak bibliai eredetű fogalom, de a legtöbb kultúrában jelen van valami hasonló. Ebből is látszik, hogy régi gyökerekre nyúlik vissza az a hagyomány, hogy keresünk valakit, akit megtehetünk minden szenvedésünk kútfőjének. Tökéletes módszer, hogy saját magunkról elhárítsunk minden felelősséget.

A továbbiakban erről lesz szó tehát; kollektív felelősségről az egyéni helyett, és hogy jó lenne végre saját kezünkbe vennünk a sorsunkat. De még mielőtt erre rátérnénk, némi okfejtésbe szeretnék bocsátkozni, és rávilágítani a mai közállapotot eredményező folyamatokra.

Mi magyarok alapvetően büszke nemzet vagyunk. És hogy büszkék vagyunk származásunkra, kultúránkra és dicső múltunkra, az szükséges is volt a fennmaradásunkhoz, de számos problémát is okozott. Ott volt a nemzetiségi kérdés. Az országot nagyszámú nemzetiség lakta a reformkorban. Horvátországban alig voltak magyarok, Erdélyben a lakosság 28%-a volt csak magyar, és a többi, közbülső területen is csak a népesség 44 százalékát tette ki a magyarság. Tehát szinte magyar kisebbség volt jellemző, és ennek tudatában is olyan intézkedéseket hoztunk, amivel magunkra haragítottuk a szomszédainkat. Arra valahogy már nem emlékezett senki, hogy mekkora felháborodást váltott ki, amikor II. József a németet tette hivatali nyelvvé a magyarországi területeken is. Még szép, hogy ugyanúgy kinyílt a bicska a minket körülvevő népek zsebében, hiszen a szabad nyelvhasználat korlátozása egy komoly önérzetet sértő intézkedés volt a nemzeti öntudatra ébredés korában! Én egy fikarcnyit sem csodálkozom a Trianont követő, felzúduló magyarellenességen a környező államokban. Azt hiszem, bosszút álltak egy régi sérelemért. És hogy a mai napig képtelenek vagyunk elismerni, hogy bizony mi is lehetünk felelősek az egész minket érő veszedelemért, az tartja életben a mai napig a felénk támasztott gyűlölet csíráját, nem csak a szomszédos országokban, de akár az Európai Unióban is. A büszkeség sokszor balítélet is egyben.

Magyar büszkeségünk a forrása talán annak, hogy nem vagyunk képesek szembenézni saját hibáinkkal. Szerintem röhög rajtunk egész Európa, ha nem az egész világ, hogy ilyen együgyűek vagyunk. Így bizony. Te is, én is. Mi mindannyian.

Sokan még ma is a dicsőséges magyar nemzetnek régi sebhelyeit emlegetik vissza, illetve tiltakoznak Trianon ellen habzó szájjal, miközben úgy gondolom, igazán túlhaladhatnánk ezen a ponton és dolgozhatnánk hazánk releváns céljaiért. Például, ha már határok, meg Trianon, ne szavazzunk olyanokra, akik nem törődnek a kívül maradtakkal. Látszólag ellent mond az eddigiekkel ez a mondat, megmagyarázom. Kevés esély van arra, hogy újra kijjebb toljuk a határokat. Egyszerűen nem valósítható meg a 21. században, jó reggelt! De élnek a világon mindenütt magyarok, ki közel, ki távolabb, és nem mutathatjuk feléjük azt, hogy magukra hagytuk őket.

Jó volna, ha korunk generációja végre kinőné a pelenkát, és szembenézne az aktuális gondokkal. Ha valaki ír vagy mond valamit, száz helyről támadják azonnal. Itt az ideje egy paradigmaváltásnak: Megszívlelni. Ha valaki szót emel, annak megvan az oka. Vizsgáljuk meg az okokat, ízlelgessük az új nézőpontokat. Ne csak a hibát és a rosszat keressük benne nagyítóval. És van az éremnek másik oldala is: Ne személyes ügyek határozzák meg a nemzet sorsát! Más ócsárolása, pocskondiázása nem hogy a parlamentbe nem való, de az életbe sem. Ez is olyan dolog, ami nekünk, magyaroknak nagyon megy. De lehetne másként is. Sokkal okosabban. Kevés dologgal találkozom manapság, amire magyarként büszke lehetnék. A magyar foci haldoklik, de ebbe nem mennék bele, mert ez tisztelt szerkesztőtársam asztala. Elég azt említenem, miért undorodom az egésztől. Azért, mert rossz azt látni, ahogyan a szurkolók viselkednek, de nem csak a meccsen, a magánéletükben is. Képesek azért gyűlölni valakit, mert másnak szurkol? Azt meg hadd ne említsem, milyen jelzőkkel szokták illetni a rivális csapat játékosait illetve szurkolóit. A belviszályokban is azt kell, hogy mondjam, mesterek vagyunk. Korábban a tudomány, sport élvonalába tartoztunk, de úgy érzem, ez a század mentes a nagy magyar áttörésektől, sikerektől. Hegyesi Donát előtt azért emelem a kalapom, végül is egy gépnél jobb pókerarcot nehezen tudok elképzelni. Rá például büszkék lehetünk. Vagy a prezire. Még vannak tehát néhol kivételes tehetségek. Jó lenne, ha az ország sorsát is végre többségben ilyen emberek határoznák meg. Annyira furcsa érzés Széchenyiről hallani, mert hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy volt ember, aki ennyit áldozott a hazájáért, ugyanakkor elszomorító, hogy manapság mennyire más értékek uralkodnak. Először én, és majd aztán a nemzet. Jó volna, ha először a nemzetünkért tennénk, és csak utána saját céljainkért. Nemzet nélkül ugyanis nem vagyunk senkik, és nem tartozunk sehová, de a nemzet sem ér semmit, ha gyermekei önző senkik akarnak maradni.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.